Hírek

Székfoglalás a Radnótiban

Idén nyáron, 35 év után felújítják a Radnóti Színház nézőterét, melyhez a nézők segítségét kérik: a székeket szimbolikusan meg lehet vásárolni.

Tovább

50 éves az Erzsébet körúti Madách Színház

1961. március 24-én nyílt meg a budapesti Erzsébet – akkor még Lenin – körúton a Madách Színház.

Tovább

Átadták a Bartók-Pásztory-díjakat

A MÁV Szimfonikus Zenekar, Szőnyi Olga operaénekes, Prunyi Ilona zongoraművész és Fekete Gyula zeneszerző vehette át pénteken a díjat.

Tovább

Rendezze be a londoni színt!

Feleslegessé vált Playmobil vagy Duplo figurákat vár a Nemzeti Színház.

Tovább

Stand-up Express: folytatása következik

Február végén, a Godot Dumaszínházban mutatkozott be a Stand-up Express, vagyis magyar színpadra érkezett a nemzetközi humor. A stand up comedy hazai története során először lépett fel egy estén, élőben magyar, horvát és brit humorista, kizárólag angol nyelven.

Tovább

Használati és rendelési szabályzat

Távszerződés

A regisztrációs lap kitöltésével és elküldésével és annak a H-Bit Kft. e-mail által történő visszaigazolásával a 17/1999.(II.S.) Kormányrendelet alapján távollévők közötti szerződés jön létre a H-Bit Kft. 2013 Pomáz, Mikszáth Kálmán u. 36/4.; (adószám: 13683007-2-13; cégjegyzékszám: 13-09-119921; e-mail: rendeles@jegyvilag.hu) mint Szolgáltató, valamint a Megrendelő, mint Vevő között az alábbi feltételek szerint:

A Jegyvilág.hu szolgáltatása az interneten történő kommunikációra alapul. Ez alapján a foglalás, a rendelés és a visszaigazolás is interneten, illetve e-mail segítségével történik. Jelen szabályzat a Jegyvilág.hu Általános Szerződési Feltétele, mely minden regisztrált felhasználóra egyformán kötelezően vonatkozik.

Honlapunk használatakor Ön elfogadja a következőkben felsorolt feltételeket, melyeket időről-időre megváltoztathatunk. Felhívjuk figyelmét, hogy bármelyik internetes oldalunk tetején található "Használat" menüpontra kattintva megtekintheti az érvényes feltételeket. A leírtak ismeretét természetesnek vesszük, elvolvasásuk elmulasztása nem képezheti semmilyen hivatkozás alapját, ezért kérjük, hogy figyelmesen olvassa el jelen szabályzatot.

A dokumentumban megjelenő közkeletűen használt fogalmakat (például "link", website, weboldal, honlap, e-mail stb.) külön nem magyarázzuk, mivel ezeket a magyar internetes szaknyelv részeinek tekintjük, és természetesnek tartjuk az ilyen kifejezések jelentésének ismeretét, hiszen az Internet használatához alapvetően szükséges fogalmakról van szó.

A jelen dokumentumban megfogalmazott feltételek a Jegyvilág.hu-hoz tartozó összes interneten megtalálható oldalra érvényesek, ezekbe beleértendők a Jegyvilág.hu függelékei és szatellit- vagy függelékoldalai is, amennyiben ott nem rendelkezik külön jogi nyilatkozat a felhasználás feltételeiről. Ha Ön elhagyja honlapunk oldalait, és más internetes honlapra kerül át, ott más feltételek érvényesek.

A Jegyvilág.hu, amely többek között a www.jegyvilag.hu, a www.jegyvilág.hu és a www.onlinejegypenztar.hu internetes címen található, a H-Bit Kft. tulajdona, amely társaság felelős az internetes oldal működtetéséért is. Abban az esetben, ha a "Jegyvilág.hu", vagy a "mi" kifejezést illetve szót használjuk, akkor ebben a dokumentumban egyaránt beszélünk a cégről és a www.jegyvilag.hu internetes honlapról.

A "Jegyvilág.hu", a "Jegyvilág", illetve "www.jegyvilag.hu" kifejezések használatakor állításaink az adott internetes címen elérhető honlapra és - amennyiben erről más nyilatkozat nem rendelkezik - annak függelék oldalaira vonatkoznak.

A Jegyvilág.hu működését szabályozó előírások

A Jegyvilág.hu Magyarországon, Budapesten működik; karbantartását is itt végzik. Mivel az oldalak más országokból is meglátogathatók, ezért alapvetőnek tekintjük, hogy oldalaink meglátogatásával Felhasználóink egyben kifejezik egyetértésüket a Magyarországon érvényes előírásokkal. Az oldalainkon látható adatokról elképzelhető, hogy nem érvényesek más országokban. Elképzelhető, hogy egyes helyeken tiltják a felhasználásukat, illetve az elolvasásukat. Nem vállaljuk a felelősséget azokért az esetekért, amikor valaki olyan helyről éri el oldalainkat, és úgy használja fel a nálunk talált információkat, ahol és ahogyan azt a helyi törvények tiltják.

A jegyértékesítő szolgáltatás üzemeltetéséről

A Jegyvilág.hu-n jegyértékesítő szolgáltatását,beleértve az online fizetési eszközöket is, az Interticket Kft. (1088 Budapest, Szentkirályi u. 8. Tel: (+36-1) 266-0000, Fax: (+36-1) 266-7676, adószám: 10384709-2-05) üzemelteti. Az oldalon található jegyek nem képezik a Jegyvilág.hu tulajdonát. A portálon megvásárolt jegyekről minden esetben az Interticket Kft. állít ki számlát. A számlaigénylés menetét lejjebb található. A Jegyvilág.hu csak és kifejezetten az internetes oldal működtetéséért és a vásárlás során keletkezett személyes adatok védelméért felelős.

Keresés

A Jegyvilág oldalain szabadon böngészhet a különböző általunk kínált előadások között. Ha kiválasztotta, mit szeretne vásárolni, utána rendelhet. Vásárolni csak regisztrált felhasználók tudnak.

Regisztráció

A Jegyvilág.hu oldalain bárki szabadon regisztrálhat és vásárolhat, amennyiben betartja a rendelési szabályzatot. A regisztráció során, a későbbi zökkenőmentes vásárlás érdekében, kérjük pontosan adja meg adatait, elérhetőségeit! Az adatokat a mindenkori magyar törvényeknek megfelelően titkosítva kezeljük. Az adatkezelésre vonatkozó elveinket a Jogi nyilatkozat oldalunkon megtalálja. A rendelési szabályzat be nem tartása az online vásárlásból történő kizárással jár. A regisztráció mindenki számára ingyenes.

Rendelés

Vásárolni csak regisztrált felhasználók tudnak. A regisztrációt/belépést követően a kiválasztott termékeket a "kosárba" gyűjtheti. Jegyet rendelni több féle képen tud: böngészhet a főoldalon található kínálatból, ahol időben a legközelebbre eső előadásokat kínálja, vagy az "Előadások" menüpontban, ahol megtalálja az összes olyan előadást, melyre szabad jegy van, illetve az oldal fejlécében található keresőboksz segítségével szűkítheti a paramétereket. Amennyiben kiválasztott egy konkrét előadást, akkor az ismertető oldalán található "Rendelés" linkre kattintva tudja kiválasztani a jegyeket. A "Jegy" linkre kattintva legördülő menük segítségével tudja kiválasztani az előadás dátumát, a jegyek darabszámát és a helyet, ahol ülni szeretne. A "Nézőtér" linkre kattintva az oldal betölti az adott előadóhely nézőterét, ahol a székekre kattintva tudja kiválasztani az ülőhelyet. A székre kattintva a jegy bekerül a kosárba.

A kiválasztott jegyeket a "kosárba" gomb megnyomásával teheti a kosárba. Ezt követően a kosár adatait tartalmazó oldalra érkezik, ami egyben fizetés oldala is. Amennyiben szeretné vásárolni, térjen vissza az előadás, vagy a főoldalra, illetve használja a fejlécben lévő kereső szolgáltatást. A vásárlás folyamán a kosár tartalmát folyamatosan nyomon tudja követni a képernyő jobb oldalán. A tartalmát változtathatja, tehát hozzáadhat és elvehet belőle termékeket. A kosárban lévő termékeket a rendszer a belépést követő 12 percig tárolja, ha addig nem rendeli meg a kosár tartalmát, akkor az kiürül és visszakerülnek a rendszerbe.

Rendelés elküldése

A kosár tartalmát a jobb oldalon található "Megrendel" gomb megnyomásával rendelheti meg. A rendelés folyamata során megnézheti a kosárba tett termékeket.

Fizetés

Fizetni csak arra alkalmas bankkártyával tud a kosár oldalon közvetlenül.

Az adatlapot kérjük pontosan kitölteni. A *-gal megjelölt mezők kitöltése kötelező.
A bankkártya adatok megadásánál az alábbiakra szeretnénk felhívni a figyelmet:
- Kártyán szereplő név: A bankkártyán található kártyatulajdonos személynevét adja meg!
- Bankkártyaszám: A kártyán található 16 karakterű sorszámot írja be, szóközök és kötőjelek nélkül. Amennyiben olyan OTP Maestro típusú kártyát használ, melynek 10 jegyű kártyaszáma van, kérjük a 675761 sorszámot írja be a kártyán található karakterek elé!

Figyelem! A bankkártyaszám nem azonos a bankszámlaszámmal!

- Lejárati dátum: A kártyán hónap/év formátumban van feltüntetve a lejárati dátum (pl. 10/09 - 2009. október). Kérjük, a lenyitható ablakokból válassza ki az ön kártyájának érvényességi dátumát!
- Ellenőrző kód: Más néven CVC2. A dombornyomott kártyákon (Visa Classic, MasterCard és American Express) mindig van ellenőrző kód. Más kártyatípusokon is lehet. A kártya hátoldalán a tulajdonosi aláírás felett/alatt/mellett található számsor utolsó 3 karaktere adja ezt a kódot. Amennyiben kártyája rendelkezik CVC2 kóddal, kérjük a fizetéskor adja meg!

A tranzakció sikeréről a rendszer a "Megrendel" gomb megnyomását követő 5-10 másodpercen belül értesíti önt. A regisztrációban megadott e-mail címre a Rendszer azonnali visszaigazolást küld, amelyen megtalálhatók a vásárolt jegyek paraméterei.

Ha ezt a visszaigazolást 1 órán belül nem kapja meg, kérjük NE kezdeményezzen újabb vásárlást, hanem hívja a 266-0000 telefonszámot, vagy küldjön email-t a rendeles@jegyvilag.hu, vagy az interticket@interticket.hu címre. A visszaigazolást kérésre újra elküldjük. A vásárlás sikeres lebonyolítása nem függ a visszaigazolás megküldésétől. Kommunikációs hiba is okozhatja, hogy ön nem kap visszaigazolást. Ez esetben is kérjük, lépjen kapcsolatba az ügyfélszolgálattal!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a megvásárolt jegyek nem válthatók vissza, és más jegyre nem cserélhetőek.

Hiba a fizetés során

Amennyiben hiba lépett fel a fizetés során, kérjük, jelezze ügyfélszolgálatunkat! Ne indítsa újra a vásárlást!

Számlaigénylés módja

Amennyiben a vásárlásról számlát igényel, kérjük, jelezze azt az InterTicket központi ügyfélszolgálatánál e-mailben, vagy telefonon (266-0000, interticket@interticket.hu). Az elvégzett tranzakciókról csak a vásárlás napján állítható ki. Amennyiben munkaszüneti napon bonyolítja a vásárlást, akkor a rákövetkező munkanapon igényelheti a számlát.

A számlához szükséges adatok: Név, cím (postázási cím - amennyiben eltér a számlázási címtől) és adószám.

A kiállított számlát postai úton küldi el az Interticket a megadott címre.

A jegyek átvétele

A Jegyvilág.hu-n megvásárolt és kifizetett jegyeket Ön közvetlenül az előadás előtt a pénztárban veheti fel a vásárláskor használt bankkártya, vagy az Önnek e-mailben megküldött és Ön által kinyomtatott visszaigazolás felmutatásával. (Erre vonatkozólag a visszaigazolásban rögzítettek az irányadók.)

Kezelési költség

A Jegyvilág.hu a szolgáltatás használatáért kezelési költséget számol fel minden vásárlás alkalmával, melynek összege a vásárlás összértéknek 10% + jegyenként 50 Ft.

A kezelési költség az online jegyvásárlási rendszerhasználatának a díja. Nem tartozik a jegyárhoz. Azzal, hogy ön jegyvásárlást kezdeményez és a vásárlást sikeresen lebonyolítja, használja a rendszert. A Jegyvilág.hu a jegyvásárlási lehetőséget szolgáltatja és nem az előadást. A kezelési költség ezért az elmaradó előadásoknak sem képezi részét.

Elmaradt előadások, át nem vett jegyek

Jegyet nem váltunk vissza, illetve nem cserélünk be. Az esetleges műsorváltozásért a Jegyvilág.hu semmilyen felelősséget nem vállal. Minden színház fenntartja a műsorváltozás jogát!

Amennyiben az előadás elmaradna, az ön által a regisztrációs oldalon megadott telefonszámon, illetve e-mail címen értesítjük (csak abban az esetben, ha az előadóhely vagy a színház időben hivatalos módon (fax, telefon, email vagy levél) értesíti az Interticket Kft-t.) erről és a jegyek visszaváltásának, további felhasználásának lehetőségeiről. (A rendezvényszervezőjének döntésétől függően)

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a kezelési költség valamint a szállítási költség az előadás elmaradása esetén sem kerül visszatérítésre.

Hírlevél

A jegyvilág.hu minden héten, kedden és csütörtökön küld hírlevelet e-mailben regisztrált felhasználói számára. A regisztráció során tudja megjelölni, hogy szeretne-e kapni hírlevelet, vagy sem. A későbbiek során a belépést követően az adatmódosítás menüpontban tud leiratkozni a hírlevélről. A hírlevélben szereplő jegyek csak ajánlatok és csak a készlet erejéig érvényesek, az aktuális készlet minden esetben a www.jegyvilag.hu internetes oldalon található. Jelen hírlevél nem személyre szabott ajánlat. Rendelni kizárólag az oldalon lehet!

További rendelkezések

Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy bárkinek a bejegyzett tagságát felfüggesszük, illetve oldalainkat minden olyan személy elől elzárjuk (és minden ilyen személy ellen törvényes úton fellépjünk), aki a leírtakkal össze nem egyeztethető módon jár el. Kijelentjük, hogy minden érdekeinket sértő, illetve a leírtakkal összeegyeztethetetlen információt eltávolítunk oldalainkról. Minden felelősséget elhárítunk magunkról, amely bárkinek az oldalainkon megjelent információkkal kapcsolatos, illetve bármilyen az oldalaink látogatásából eredő egyéb káresetére vonatkozik. Minden nem tárgyalt jogi vonatkozással kapcsolatban a magyarországi törvényeket és a magyarországi hatóságok döntéseit tartjuk irányadón.

Kérjük, észrevételeit és problémáit a rendeles@jegyvilag.hu e-mail címen jelezze!

 
Küldje el ismerősének
Impresszum : Levél nekünk : Jogi nyilatkozat : Médiaajánlat
2003-2017. A jegyvilag.hu kiadója a H-Bit Kft. © Minden jog fenntartva!