Hírek

Székfoglalás a Radnótiban

Idén nyáron, 35 év után felújítják a Radnóti Színház nézőterét, melyhez a nézők segítségét kérik: a székeket szimbolikusan meg lehet vásárolni.

Tovább

50 éves az Erzsébet körúti Madách Színház

1961. március 24-én nyílt meg a budapesti Erzsébet – akkor még Lenin – körúton a Madách Színház.

Tovább

Átadták a Bartók-Pásztory-díjakat

A MÁV Szimfonikus Zenekar, Szőnyi Olga operaénekes, Prunyi Ilona zongoraművész és Fekete Gyula zeneszerző vehette át pénteken a díjat.

Tovább

Rendezze be a londoni színt!

Feleslegessé vált Playmobil vagy Duplo figurákat vár a Nemzeti Színház.

Tovább

Stand-up Express: folytatása következik

Február végén, a Godot Dumaszínházban mutatkozott be a Stand-up Express, vagyis magyar színpadra érkezett a nemzetközi humor. A stand up comedy hazai története során először lépett fel egy estén, élőben magyar, horvát és brit humorista, kizárólag angol nyelven.

Tovább

Hírek

Szegény gazdagok a Budapesti Nyári Fesztiválon

2010. Június 07. Hétfő, 13:49, Forrás: kultura.hu

Június 7-13-ig a Szabad Tér Színház és a József Attila Színház közös produkciója, a Szegény Gazdagok mellett a Centrál Színház két vendégjátékára, egy koncertre és egy gyermekműsorra is jegyet válthatnak az érdeklődők a Budapesti Nyári Fesztivál keretén belül.

Június 11-én a Fekete Péterrel nyit a Városmajori Szabadtéri Színpad, „Pest Budára költözik” című sorozata. Ebben az évben a Centrál Színház sikerdarabjai láthatóak a budai, dús-lombos természetben fekvő Városmajorban. A Fekete Péter nem más, mint két férfi, egy jóképű világfi és egy ízig-vérig balek találkozásának története, ahol a lúzer és a dörzsölt tőzsdecápa útjainak kereszteződése fergeteges komédiában tetőzik. Persze két hölgy felbukkanása is bonyolítja még a sztorit, amelyben olyan neves művészeket láthatunk, mint például Magyar Attila, Básti Juli, Gubás Gabi, Oroszlán Szonja és Haumann Péter; a rendező Puskás Tamás.
 
 A Szegény gazdagok című musical szereplői a budapesti Vörösmarty téren
Június 12-én a Szegény gazdagokkal új magyar musical debütál a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Szabad Tér Színház és a József Attila Színház közös produkciója Jókai Mór regénye alapján, Nagy Viktor rendezésében, Kocsák Tibor és Miklós Tibor dalaival készült el. Az előadás izgalmas bűnügyi történet és romantikus regény is egyben. Többek között Zöld Csaba, Krassy Renáta, Ullmann Mónika, Puskás Péter és Zentai Márk látható a darabban.
 
Június 13-án, vasárnap egy zenés darab, egy gyermekműsor és egy koncert is várja a nagyközönséget. Az Ájlávjú Harangi Mária rendezésében a Centrál Színház nagysikerű musical-revüje, a „Pest Budára költözik”-sorozat második állomása - nem csak szerelmespároknak szól, de mindenkinek, aki egy nevetéstől visszhangzó estére vágyik. A szereposztásban olyan fiatal tehetségeket láthatunk, mint Andrádi Zsanett, Balogh Anna, Radnay Csilla, Janicsek Péter, Simon Kornél és Vári-Kovács Péter.
 
Zenés mesejáték a Városmajori Szabadtéri Színpadon, élő szereplőkkel és bábokkal, Bálint Ágnes televízióból jól ismert sorozata alapján – ez a 10.30-kor kezdődő Futrinka utca. Este fél kilenctől pedig a Budapest Bár zenél.
 
Fotó:
mti
További híreink

Székfoglalás a Radnótiban

2011. Április 05. Kedd, 21:44, Forrás: fidelio

Idén nyáron, 35 év után felújítják a Radnóti Színház nézőterét, melyhez a nézők segítségét kérik: a székeket szimbolikusan meg lehet vásárolni.

Tovább

Sting szimfonikus koncertet ad Pesten

2010. Június 07. Hétfő, 14:12, Forrás: index

2010 november 6-án ad koncertet a Papp László Sportarénában Sting. A fellépés különlegessége, hogy Sting a negyvenöt tagú Royal Philharmonic Concert Orchestra komolyzenei kíséretében fog zenélni, vezényel Steven Mercurio.

Tovább

Operában utazik az Operettszínház a következő évadban

2010. Június 04. Péntek, 22:42, Forrás: kultura

Két operát is műsorára tűz 2010-2011-es évadában a Budapesti Operettszínház. A Gianni Schicchi mellett a Mario és a varázslót mutatják be, de a címében szintén erre a műfajra hajazó Koldusoperát is színpadra állítják.

Tovább

 
Küldje el ismerősének
Impresszum : Levél nekünk : Jogi nyilatkozat : Médiaajánlat
2003-2017. A jegyvilag.hu kiadója a H-Bit Kft. © Minden jog fenntartva!