Hírek

Székfoglalás a Radnótiban

Idén nyáron, 35 év után felújítják a Radnóti Színház nézőterét, melyhez a nézők segítségét kérik: a székeket szimbolikusan meg lehet vásárolni.

Tovább

50 éves az Erzsébet körúti Madách Színház

1961. március 24-én nyílt meg a budapesti Erzsébet – akkor még Lenin – körúton a Madách Színház.

Tovább

Átadták a Bartók-Pásztory-díjakat

A MÁV Szimfonikus Zenekar, Szőnyi Olga operaénekes, Prunyi Ilona zongoraművész és Fekete Gyula zeneszerző vehette át pénteken a díjat.

Tovább

Rendezze be a londoni színt!

Feleslegessé vált Playmobil vagy Duplo figurákat vár a Nemzeti Színház.

Tovább

Stand-up Express: folytatása következik

Február végén, a Godot Dumaszínházban mutatkozott be a Stand-up Express, vagyis magyar színpadra érkezett a nemzetközi humor. A stand up comedy hazai története során először lépett fel egy estén, élőben magyar, horvát és brit humorista, kizárólag angol nyelven.

Tovább

Kritikák

Extrából jeles

Az idióta

Szent még nem volt. Szörnyeteg már igen.
A legtöbbször horrorfilmekben. Vámpírokat játszik.
Vad vérszívókat. Vagy gyilkos szenvedélyű fogonoszokat.
Német színész, aki tizennyolc éves korában Angliába
költözött, onnan pedig Amerikába.


Forgatott Paul Morrissey-vel, Fassbinderrel, Gus Van Santtel, Wim Wendersszel. Állandó csapattag Lars von Triernél. Viszsza-visszajáró vendége volt Bódy Gábornak. A vérbajos Nárciszt, Ungvárnémeti Tóth Lászlót alakította illúziót keltően a Psychében, majd a Katonákban és a Krétakörben vállalt főszerepet. Jancsó Miklóssal is dolgozott a Magyar rapszódiában. Aztán drámák, thrillerek és kalandfilmek következtek. Nem hagyott veszni egyetlen évet sem.

Udo Kier ez idáig száznegyven filmben szerepelt.

Első látásra riasztó. Megretten az ember, ha hirtelen fedezi fel. A tekintete mindig is furcsa volt. Olyan vizenyos. Határozatlan. Ami kapóra is jött minden szerepéhez. Erre sorsokat lehet építeni. Megdöbbento, félelmetes, tébolyult sorsokat. Most viszont az arca is hátborzongató. Magától meséli, még mielőtt kérdezném: Bukarestben, ahol egy Picassóról szóló filmben dolgozik, nekiugrott és véresre karmolta egy macska. A forgatás után, egy baráti összejövetelen. Hajszálon múlott, hogy a karmok nem érték a szemét. Az orrát és a homlokát azonban alaposan felszántották.

Udo Kier mégsem feszélyezett Karlovy Vary idei fesztiválján. Felszabadultan mosolyog. De még a mosolya is riasztó.

- Ezzel az arccal, így, ahogy van, egy elvetemült gyilkost is megformálhatna.

- Jobb ötlete nincs?

- Gondolkozom... Egy mindenre elszánt terroristához mit szólna?

- Megerőltetné a fantáziáját végre?

- Bocsássa meg, Jézus Krisztust nem ilyennek képzelem.

- De hogy magának is csak a rossz jut eszébe rólam...!

- Draculát játszott, Frankensteint, Adolf Hitlert.

- Hősszerelmes nem lehetnék, tudom. Nem is voltam soha. Na jó, nehogy azt higgye, elegem van már a negatív figurákból. Engem a pozitív hősök egyszerűen fárasztanak. Szakmailag nincs bennük semmi érdekes. Unalmasak.

- Tehát nem zavarja, hogy a rendezők csupa ellenszenves fickót, jobb esetben extrém figurát látnak önben.

- Nézze! Ha bevallja, ha nem, mint mindenki, maga is szereti a rosszat.

- A rosszat?

- A bűnöset. A bűnre csábítót. Az ördögit. Még akkor is, ha tudja: nyugodtabban alszik, ha nem követ el semmi olyat, amivel felkavarná a lelkiismeretét. Ne mondja, hogy néha nem enged a Rossznak.

- Nem mondom.

- Na látja! Én sem vagyok Teréz anya fia. Nem érzem magam természetesen a Sátán elkötelezettjének sem, csak azt tudom, kisebb-nagyobb stiklikben, vérpezsdítő kalandokban szívesen részt veszek. Alapjában véve azonban jó ember vagyok. Ahhoz, hogy a rosszat hitelesen tudjam megjeleníteni, jó kell, hogy legyek. Ez csak így működik.

- Értem. Valójában tehát ön is egy angyal, csak ördögnek álcázva.
- Így legalább feltűnés nélkül közlekedhetem a világban. Angyalként mindenki megbámulna. Ördögi külsővel nem keltek feltűnést. Szabadon járkálhatok. De hogy választ adjak a kérdésére: engem valóban nem zavar, hogy a szerepeim túlnyomó része rossz érzéseket kelt a nézőkben. Ezekben a figurákban ugyanis van mit elemezni, megmutatni. Ezek gyorsabban beindítják az ember fantáziáját. A vámpírok mesehősök. A valóság pedig az ő világukhoz képest sokkal véresebb. Ha csak az iraki eseményeket vesszük... ami ott történik, az a legkegyetlenebb mesét is felülmúlja. Igen, Hitlert is eljátszhattam már. Egy fekete komédiában! Arról szól a film, hogy Hitler túléli a halálát, és Londonban tűnik fel öregasszonyként. Ilyen történetben szívesen veszek részt. A náci egyenruhát gyűlölöm. Nem akarom \"éltetni\" azt az időszakot, amely zsidó barátaim sorsát mindörökre megpecsételte. Én 1944-ben születtem. Amikor édesanyámat vitték a szülészeti klinikára, Kölnre még hullottak a bombák. A híd, amelyre fel akartak hajtani, a szemük láttára omlott össze. Alighogy világra jöttem, a nővér át akart vinni a másik szobába. Az édesanyám azonban nem engedett. És így maradtam életben. Mert pár perccel később anyám már csak a robbanást hallotta, s mint nemsokára kiderült, a nővér, csecsemőkkel a karján, ott halt meg a közelében. Mi úgy maradtunk életben, hogy anyámnak sikerült jó testhelyzetbe kerülni a ránk omlott fal alatt. Egy órával később kimentettek bennünket.

- Még húszéves sem volt, amikor Angliába ment. Ez is szerencsés döntés volt?

- Meg akartam tanulni angolul. A lehető leggyorsabban. Huszonkét évesen, miután különböző színésztanfolyamokat is elvégeztem, szerepet kaptam egy rövidfilmben. Jól néztem ki, egészen másképp, mint a korombeli angol srácok. És kit játszhat egy ilyen fiú? Dzsigolót. Aztán jött az első horror 1970-ben, amely több mint harminc országban került fel a tiltott filmek listájára, mert olyan durva jelenetek voltak benne. Engem viszont ez tett híressé. Négy évvel később már Paul Morrissey-vel forgattam a Frankensteinben és a Dracula vérében, és így váltam szinte kultikus figurájává a további horrorfilmeknek. Ma már azt szoktam mondani, hogy igen, igen, én vámpírnak születtem.

- Más rendellenesség?

- Tudtommal nincs. Különös \"ismertetőjelek\" viszont akadnak. Megszállottan gyűjtöm a modern képzőművészeti alkotásokat, és imádok kertészkedni.

- Szatír a bokrok között?

- Az is megvolt. \"Extrában\" verhetetlen vagyok.

- Bódyról és Trierrol szeretném hallani. Hozzájuk több film is köti.

- Ők az én nagy mestereim. Bódy és Trier. Gáborhoz Németországból utaztam. Azokban az években éppen otthon filmeztem. Magyarországon akkor még szocializmus volt, a kultúra új irányzatai föld alatti mozgalomként virágoztak. Különböző pincehelyiségekben találkoztam izgalmas, tehetséges emberekkel, akik hatalmas alkotóerővel dolgoztak. Gábor fantá-ziája mindig elkápráztatott. Sajnálom, hogy fiatalon elment. Én ma is a magyar Felliniként emlegetem őt. Larsnak udvari színésze és jó barátja, fiának a keresztapja vagyok. Valóban erős szálakkal kötődünk egymáshoz. Játszottam az Európa, a Birodalom, a Hullámtörés, a Táncos a sötétben és legutóbb a Dogville című filmjében. Tizennégy évvel ezelőtt ismerkedtünk meg Mannheimben. Azóta minden alkotásában részt veszek, egyedül Az idiótából maradtam ki, amelyben dán színészekkel dolgozott. Olyannak képzeltem őt is, mint Fassbindert. Azt hittem, kopott feketében jön majd, de nem! Farmer, pulóver, tornacipő. Amikor az első szerepre készültem nála, szólt, hogy legyek csak olyan \"natúr\". ő ugyanis nem szereti, ha a színészei játszanak. A Dogville felvételei során is nemegyszer figyelmeztetett bennünket: \"Ne játsszatok! Legyetek önmagatok!\" Száznegyven film után viszont nem könnyű nem játszani.

- Igaz, hogy írásos beleegyezését adta Triernek, hogy ha meghal, a temetését is filmre veheti?

- Ha kell neki... Kilenc évvel ezelőtt, az Európa cannes-i bemutatóját követően ugyanis elkezdtünk egy különös filmet. Dimension a címe, és tényleg rendhagyó alkotás lesz. A tervek szerint 2024-ben kerül közönség elé, és harminc évet mutat majd meg - az arcunkon! Minden esztendőben hárompercnyi anyaggal gyarapszik a film, így a nézők kilencven perc alatt láthatják majd, hogy miképpen öregedtünk meg három évtized során. De ha közben meghalnék, akkor a temetésemet is végignézhetik. Egyébként ez is Lars ötlete volt. Hogy ha valamelyik színésze elmegy közben, akkor ő kamerával búcsúzik tőle.

- Több mint tíz éve már, hogy Los Angelesben él. Megszokta az ottani gondolkodást?

- Eleinte nagyokat néztem. Jött valaki hozzám látogatóba, és még mielőtt átlépte volna a küszöböt, anélkül, hogy látta volna, hogyan rendeztem be a házat, már a kapuban ájuldozott, hogy milyen remek ízlésem van. Hosszú időbe telt, míg megszoktam ezt a magatartást. Van ennek persze előnye is: nem telepszik ránk mások kínja-baja. Maradunk a felszínen. Mély, tartalmas beszélgetések kizárva!

- A legeslegjobban mit szeret Amerikában?

- A pálmafákat. Mondom, hogy a végén kertész leszek. Gyerekkoromban, Németországban nagyon szűkös körülmények között éltünk. De volt egy nagynénink Amerikában, aki mindig pálmafás képeslapokat küldött. Gazdag ország, gondoltam, hiszen nálunk nem nőttek pálmafák. Ki is ragasztottam minden üdvözletét a falra. Ma már elmondhatom: én is pálmafák között élek. Tehát elértem, amire olyan nagyon vágytam.

- Szakmailag is elégedett?

- Soderbergh-gel, Cronenberggel és David Lynch-csel szeretnék még dolgozni. Ha sikerül, boldog leszek, de ha nem, akkor sem lehetek elégedetlen.

 
Küldje el ismerősének
Impresszum : Levél nekünk : Jogi nyilatkozat : Médiaajánlat
2003-2017. A jegyvilag.hu kiadója a H-Bit Kft. © Minden jog fenntartva!