Hírek

Székfoglalás a Radnótiban

Idén nyáron, 35 év után felújítják a Radnóti Színház nézőterét, melyhez a nézők segítségét kérik: a székeket szimbolikusan meg lehet vásárolni.

Tovább

50 éves az Erzsébet körúti Madách Színház

1961. március 24-én nyílt meg a budapesti Erzsébet – akkor még Lenin – körúton a Madách Színház.

Tovább

Átadták a Bartók-Pásztory-díjakat

A MÁV Szimfonikus Zenekar, Szőnyi Olga operaénekes, Prunyi Ilona zongoraművész és Fekete Gyula zeneszerző vehette át pénteken a díjat.

Tovább

Rendezze be a londoni színt!

Feleslegessé vált Playmobil vagy Duplo figurákat vár a Nemzeti Színház.

Tovább

Stand-up Express: folytatása következik

Február végén, a Godot Dumaszínházban mutatkozott be a Stand-up Express, vagyis magyar színpadra érkezett a nemzetközi humor. A stand up comedy hazai története során először lépett fel egy estén, élőben magyar, horvát és brit humorista, kizárólag angol nyelven.

Tovább

Kritikák

A jó szellem csupán megjelenik

Steel - A fém legendája

Néha a dramaturgia csupán ürügy. Szeretnénk, ha színházi előadásként aposztrofálnák produkciónkat, ezért bizonyos keretekhez muszáj ragaszkodni.


Az ExperiDance Steel – A fém legendája című előadásához született egy történet, amely kissé kinőtt gatyaként lóg egy profi zenés táncjátékon. Zweistein professzor és ügyefogyott asszisztense, valamint az őket megelőző gnómok is arra törekednek, hogy kiszabadítsák a fém szellemeit. A kiszabadult lelkek: a jó és a gonosz önálló életet élnek. A professzor, a segéd és egy ott felejtett gnóm – mint Madáchnál Ádám és Lucifer – végiggyalogolnak a történelmen, amely egyben a fém fejlődésének története is. Czomba Imre zenéje pimaszul eklektikus: a pop, a modern klasszikus, a romantikus, valamint a metálzene furcsa keveréke. Czomba mindig abban a pillanatban győz meg a zenei kavalkád hitelességéről, amikor a stíluskeveredés zavaróvá válna. A profik biztonságával és az amatőrök lelkesedésével nyúl a különböző stílusokhoz, hogy egységet kovácsoljon a maga teremtette káoszból.

Román Sándor koreográfiája szájbarágós, virtuóz, sikert követelő. Ez sokaknak eleve gyanús, számomra szórakoztató. A történet valahogy mégsem áll össze. A második felvonásban lehet teljesen elveszíteni a fonalat. Míg az első részben a táncosok különböző történelmi korokba kalauzoltak minket, a szünet után a huszadik–huszonegyedik század használati eszközeit és találmányait jelenítik meg valamilyen formában. A táncosokból álló vonatimitációk, az irodai életképek, a börtönjelenetek, a modern fegyverek jelzik a kort, de leginkább Román Sándor mozgásmutatványait segítik elő. A történetben a jó szellem csupán megjelenik, de soha nem tesz és nem szenved el semmit. Ő pusztán egy motívum, amely végigvonul az előadáson. Minden a rossz szellem műve. Eszerint a fém fejlődése a negatív erők játéka volt. A második felvonásra a táncjáték elkezdi önmagát élvezni, és ez a lelkesedés átragad a nézőkre. Román Sándor szinte kiköveteli tőlünk, hogy ne az előadást vizsgáljuk, csupán a táncokra koncentráljunk. Így már nem is törekedtem arra, hogy figyeljem, melyik szál hová kuszálódik éppen. Persze néha megszólal a rendezői lelkiismeret. Ilyenkor a narrátort alakító Vári Bertalan abbahagyja virtuóz sztepplépéseit vagy nem kevésbé virtuóz táncait, és mesélni kezd. A bújtatott monológokban összefoglalást kapunk az esetleg nem értett korábbi táncokról, meg némi előzetest a továbbiakról. Ezek a rendszertelen megszólalások kissé megakasztják a tánckompozíciót; csupán azokban az esetekben lesznek az egész szerves részévé, amikor ritmusjáték válik belőlük.

A bolzanoi Új Városi Színházzal közösen, Manfredo Cicigoi ötlete alapján létrehozott Steel egy remek showműsor. A táncosok maximálisan teljesítik a feladatot. Talán csak azon lehet vitatkozni, hogy maga a feladat milyen esztétikai rendszerben értelmezhető. Mivel a tánc mint ősi kifejezésforma minden ember sajátja, én az ösztöneim alapján ítélkezem. Sokakkal ellentétben egyáltalán nem bánom, ha egy produkció szórakoztatni szeretne. Még azt sem, ha néha levadássza a hatásokat.

Szerző: Dalmer Pál
Forrás: Zsöllye

 
Küldje el ismerősének
Impresszum : Levél nekünk : Jogi nyilatkozat : Médiaajánlat
2003-2017. A jegyvilag.hu kiadója a H-Bit Kft. © Minden jog fenntartva!