Hírek

Székfoglalás a Radnótiban

Idén nyáron, 35 év után felújítják a Radnóti Színház nézőterét, melyhez a nézők segítségét kérik: a székeket szimbolikusan meg lehet vásárolni.

Tovább

50 éves az Erzsébet körúti Madách Színház

1961. március 24-én nyílt meg a budapesti Erzsébet – akkor még Lenin – körúton a Madách Színház.

Tovább

Átadták a Bartók-Pásztory-díjakat

A MÁV Szimfonikus Zenekar, Szőnyi Olga operaénekes, Prunyi Ilona zongoraművész és Fekete Gyula zeneszerző vehette át pénteken a díjat.

Tovább

Rendezze be a londoni színt!

Feleslegessé vált Playmobil vagy Duplo figurákat vár a Nemzeti Színház.

Tovább

Stand-up Express: folytatása következik

Február végén, a Godot Dumaszínházban mutatkozott be a Stand-up Express, vagyis magyar színpadra érkezett a nemzetközi humor. A stand up comedy hazai története során először lépett fel egy estén, élőben magyar, horvát és brit humorista, kizárólag angol nyelven.

Tovább

Kritikák

Nem ér a nevem?

IV. Henrik

Aki legelőször megjelenik a Radnóti Miklós Színház függönye előtt, az agg inas. A frakkos Keres Emil adja, aki húsz esztendeje még e teátrum direktora volt. „Első felvonás” – mondja cinkosan hunyorgatva.


Úgy tetszik, mintha a személyéhez fűződő színházi asszociáció jól szolgálna. Majd egy bájosan suta-buta férfiú bukkan elő, kikerekedett szeméből elképedés sugárzik. Itt buggyos, ott ráncos, egészében mulatságos, a tizenegyedik századra utaló öltözetet visel Csányi Sándor. Akkor tudni meg, hogy furcsa teendőre felfogadott munkavállalót játszik, amikor még ketten tűnnek elő hajdani kosztümökben. Ezeket Füzér Anni adta a sajátos házi személyzetre, Schneider Zoltán ra, illetve MészárosTamás ra, akik a lehető legtermészetesebben lakják be a tébolyult úr képzeletbeli világát. Még mindig nem lebbent fel a bársonyfüggöny, csak kefélgetik, igazgatják a „tanácsurak”. Ahogy kisvártatva a mögötte húzódókat is, a vörös selyemből valót, a rózsaszínből fehérbe hajlót s a tiszta fehéret. Majd a termet is meglátni, amelyben a képzelgésekhez illőn IV. Henrik üli trónját.

Már sejteni, fölösleges a kiszólás a publikumhoz. És félrevezető a kulisszák világára utalni a függönyrendszerrel, amelyet szintén Füzér Anni tervezett. Tetszetős is, alkalmas is, de sugallata akkor lenne pontos, ha afféle „színház a színházban” játékot látnánk. Holott az a história, amelyet a húszas évekből datált Luigi Pirandello, voltaképp „színlelés az életben”. Lévén, hogy tébolyát csak tetteti az arisztokrata, aki a német-római császár nevére hallgat. Nem aktor tehát, de nem is bohóc. Senkit sem akar mulattatni. Talán mutatósnak vélték a pirandellói instrukción túltevő, fehérre mázolt arcot, a pirosra kent ajkat, a vöröslőn karikás szempárt. De akkor sem nézném előadás-hossziglan, ha találó volna. Sokkal inkább kíváncsi lennék az arcrezdüléseire a színésznek, aki trónülőkéjét felcsapva bújik elő. Sem eszement, sem épeszű nem készíttetne ilyen alkalmatosságot, csak az entrée kedvéért csináltathatták.

Talán attól féltek, hogy nem lesz elég „nézőbarát” a színjáték. Már az expozíciónál megrettenhettek. Azoknál a szcénáknál, amelyeket minduntalan információk terhelnek: mi van most, mi történt régen, mi volt a történelemben, ki kicsoda és ki kivel. Akik a látogatókat alakítják, hol önmagukra, hol egymásra, hol a terembeli festményekre mutatnak, gesztussal, bottal. A „kezem-fejem-lábam” jellegű, magyarázkodó buzgalomban van, aki Henrik „sorszámát” az ujjain mutatja fel. Végre jöhetne Szervét Tibor jutalomjátéka, akinek a talentuma megvolna hozzá. Másvalami hiányzik.

Legyünk őszinték, mégha Itália szülöttei kitérnek is a hitükből: drámairodalmuk kitűnősége több dologgal meglepte kortársait, lehetett tanulni tőle például idő- és térkezelést, amelyhez a mester szívesen hívott segítségül tudatzavaros hősöket. Ám a szálakat bogozó-oldó technikájához nem járul e főművében (sem) életteli tartalom. Nincs hiteles válasza arra, miért bújik egy történelmi személy álarca mögé valaki, aki végül is nem őrült. Mert annak a kosztümjét viselte egy balszerencsés lovas játékon? És? Mert felépüléséig annak az udvarnak a képei uralták az elméjét? S aztán? Ha a világtól elzárkózva kuksol a villájában, kinek tetteti magát éveken át? És minek színlel akkor, amikor végre valahára meglátogatja a szerelme, s a balesetét okozó vetélytárs? Kiparancsolhatná őket a házából, vagy a fejükre olvashatná a hűtlenséget, illetve ártó szándékot. De csak akkor teszi, amikor kibillentik a szerepéből. Nem véletlen, hogy Szervét Tibornak azok a legszebb percei, amikor végre megszabadulhat a „nem ér a nevem” gyermekded játékától.

Nem szerencsésebbek mások sem. Küszködnek a hiányos motivációkkal. Van, aki azért jön látogatóba, mert így végrendelkezett a mamája. E grófot Karalyos Gábor játssza, akitől megint skatulyából kihúzott fiatalembert „rendeltek”. Hozza a jegyesét, akit szintén a mamája unszol. A leányzó hol szürke egérke, hol temperamentumos, Kovalik Ágnes nek kellene belőle egységes jellemet teremtenie. Az édesanyja az, aki a vágyott nő volt. Matilde grófnőt Kováts Adél játssza, akire ismét olyan szépasszonyt osztottak, aki felett lassan elszáll az idő, mégis derekasan küszködik a valószínűtlen érzelmekkel. Mert kérdés, miért csak húsz év múltán jön? Ha pedig hősünk eddig nemigen érdekelte, miért akarja most helyzetéből kimozdítani? Legalább a rivális nincs elragadtatva az ötlettől, ezért is adhatja Belcredi bárót száraz szkepticizmussal Epres Attila. Az orvos szerepében Kocsó Gábor elvan azzal, hogy kontúros figurát kerekít. Mert hogy mi lakik az ideggyógyászban: szakmai ambíció, sarlatán eszmék, pénzéhség vagy bármi más, arról hallgatnak a dialógusok.

Szemlátomást azon fáradozott az olasz vendégrendező, Stefano de Luca, hogy „eladja” nemzeti drámájukat. Üdvösebb lett volna a fenti kérdésekre választ lelnie. Akkor „IV. Henrik és udvartartása” könnyebben átléptek volna a huszonegyedik századba.

Bogácsi Erzsébet írása

 
Küldje el ismerősének
Impresszum : Levél nekünk : Jogi nyilatkozat : Médiaajánlat
2003-2017. A jegyvilag.hu kiadója a H-Bit Kft. © Minden jog fenntartva!