Hírek

Székfoglalás a Radnótiban

Idén nyáron, 35 év után felújítják a Radnóti Színház nézőterét, melyhez a nézők segítségét kérik: a székeket szimbolikusan meg lehet vásárolni.

Tovább

50 éves az Erzsébet körúti Madách Színház

1961. március 24-én nyílt meg a budapesti Erzsébet – akkor még Lenin – körúton a Madách Színház.

Tovább

Átadták a Bartók-Pásztory-díjakat

A MÁV Szimfonikus Zenekar, Szőnyi Olga operaénekes, Prunyi Ilona zongoraművész és Fekete Gyula zeneszerző vehette át pénteken a díjat.

Tovább

Rendezze be a londoni színt!

Feleslegessé vált Playmobil vagy Duplo figurákat vár a Nemzeti Színház.

Tovább

Stand-up Express: folytatása következik

Február végén, a Godot Dumaszínházban mutatkozott be a Stand-up Express, vagyis magyar színpadra érkezett a nemzetközi humor. A stand up comedy hazai története során először lépett fel egy estén, élőben magyar, horvát és brit humorista, kizárólag angol nyelven.

Tovább

Kritikák

Szilvia, a K.

Szilvia, a K.

Már a címe is talányos a Radnóti Színházban legutóbb bemutatott darabnak: Szilvia, a K. Ez a „k” persze éppen azért „k”, hogy ne legyen talányos, hanem nagyon is célirányosan utaljon a tartalomra – „kurva” –, csakhogy éppen egy hamis tartalomra, mert nem kurva, hanem kecske.


Maga a szerző, Edward Albee ezzel a poénnal nem operált, angolul mindjárt a címben szerepel a kecske szó, ettől még eléggé rejtélyes az egész.

Mindazonáltal ebben az aprónak látszó fordítási aktusban én látni vélem azt a metamorfózist, amelyen a darab a magyar bemutatón átment; ilyenformán Gothár Péter rendezésének egyik kulcsa is ez. A darabot egyébként Varró Dániel fordította; jól persze, néhány igazi szótalálattal – ilyen például a „punnyadt”, amit én most föl is veszek a szótáramba.

Adva van egy házaspár – Albee-tól ezért rögvest a Nem félünk a farkastól jut az eszünkbe, meg az, hogy amióta azt írta, szinte semmi nem jut tőle az eszünkbe, és talán nem véletlenül. Ez a mostani házaspár ráadásul eléggé emlékeztet arra a házaspárra, George-ra és Marthára: Martin és Stevie társadalmi státusa, anyagi helyzete, életformája szintén az amerikai felső középosztályt, azon belül is az értelmiségi vonulatot reprezentálja, még korban is eléggé közel állnak egymáshoz, Martinék legföljebb pár évvel lehetnek fiatalabbak.

Nekik viszont van gyerekük – míg George-ék annak idején csak képzeltek maguknak egyet; Billy afféle nagykamasz, aki azonban nemcsak az ebben a korban szokásos csatákat vívja szüleivel és a világgal, hanem küzd saját szexuális orientációjának elfogadtatásáért is, Billy ugyanis meleg. Szülei – ahogyan ez dogmatikus liberálisokhoz illik – látszólag békét kötnek ezzel a ténnyel, a felszín alatt azonban alighanem más a helyzet.

A felszín és mély, avagy a látszat és valóság összecsapása – ez Albee valódi drámai terepe, ehhez ért a legjobban, meg az úgynevezett amerikai értelmiség (mármint férfiágú értelmiség, de erről alább) sikerorientált, intelligens és intellektuális életvezetéséhez. Ez pedig bőven kínál színpadi látnivalót, akár a finom, ízléses, olykori túlzásaiban csípős megjegyzésekkel kommentált fizikai környezetet, akár a szellemes, pergő, frappáns dialógusokat tekintjük. Gothár díszlete és Varró fordítása ebből az aspektusból is illik egymáshoz és a műhöz; egyik sem mély, de mindegyik kellemes.

És maga Albee is ebben az irányba változott a „farkas” óta eltelt időben – és meglehet, mi is errefelé változtunk azóta. Nem túl mély, de annál abszurdabb konfliktus üti föl a fejét Martin és Stevie pompás házasságában: egy új szerelem, melynek alanya egy kecske, őt hívják Szilviának . És senki ne higgye, hogy Albee abszurd, avagy groteszk drámát írt volna. Csak éppen lépést tartott az új típusú problémaképző jelenségekkel, melyek közt például a gyerek homoszexuális volta már nem látszik eléggé erősnek. A kecskeszerelem – az igen.

Nehéz röhögés nélkül megállni – nem is állja meg senki, legalábbis a Radnóti nézőterén nem. (Már akit nem riaszt egyenest a halálba ekkora aberráció…) Ez azonban érzésem szerint már leginkább Gothár Péter és a színészek érdeme, akik igyekeznek komolyan venni a komolyan vehetőt, ugyanakkor le is választják a komolyan nem vehetőről.

Előbbi körbe tartozik az a jól ismert – és nagyjából-egészéből országfüggetlen – fölismerés, hogy amikor úgy ötven felé nagyjából minden rendben lenni látszik, a dolgok össze- és bejönnek, az élet kiszámítható vágányra kerül, olyik férfit vagy nőt egyszerre mégis elfogja valami fura viszketés, mely azt jelzi, hogy még sincsen rendben semmi. És borul minden. Albee-nál Martin jut el ebben az életszakaszba – más kérdés, hogy Stevie, aki státusa szerint elsősorban is fess és értelmes feleség, tehát már csak egzisztenciálisan sem engedhetne meg magának ekkora horderejű rádöbbenést –, és éppen egy kecske iránti fellobbanó vonzalomban ölt testet a nagy balhé. A kecske a Radnóti Színházban – Albee betűit követve – igazi kecske: és nem utolsósorban éppen ez könnyíti el a konfliktust: „ugyan, kérem”. És már röhögünk is, megint, teli szájjal, amint az utolsó jelenetben Udvaros Dorottya az ölében cipeli be a kecskét a színpadra, hogy átadja a férjének, majd előkapjon egy pisztolyt, és lőjön vele egy ügyeset. Mondjuk, Martinra. Váratlan vég, de nem tragikus.

Udvaros Dorottya és Szervét Tibor könnyedén hozzák Albee figuráit, és Gothár Péter fanyar, önironikus, végletes gesztusokkal játszó interpretációja sem okoz nekik semmi nehézséget. Játékuk pergő és élvezetes, a dráma olykori „áramszünetes” periódusait is ügyesen elfedik. A „nagy kibeszélés” pedig véresen komoly, árnyalatgazdag és elgondolkodtató jelenet, ahol igazán minden színjátszó tehetségre szüksége van a két művésznek ahhoz, hogy a sovány és klisékkel teli életanyagból igazi sorsot formáljanak.

Ross, a barát hálátlan, mert panelekből épített szerepét Csányi Sándor játssza nagyvonalúan, míg a kamasz Billyt Lengyel Tamás hozza kínálkozó és hatásos eszköztárából. A kecske eléggé passzív és rémült.

Szerző: Csáki Judit
Forrás: Kritika

 
Küldje el ismerősének
Impresszum : Levél nekünk : Jogi nyilatkozat : Médiaajánlat
2003-2017. A jegyvilag.hu kiadója a H-Bit Kft. © Minden jog fenntartva!