Hírek

Székfoglalás a Radnótiban

Idén nyáron, 35 év után felújítják a Radnóti Színház nézőterét, melyhez a nézők segítségét kérik: a székeket szimbolikusan meg lehet vásárolni.

Tovább

50 éves az Erzsébet körúti Madách Színház

1961. március 24-én nyílt meg a budapesti Erzsébet – akkor még Lenin – körúton a Madách Színház.

Tovább

Átadták a Bartók-Pásztory-díjakat

A MÁV Szimfonikus Zenekar, Szőnyi Olga operaénekes, Prunyi Ilona zongoraművész és Fekete Gyula zeneszerző vehette át pénteken a díjat.

Tovább

Rendezze be a londoni színt!

Feleslegessé vált Playmobil vagy Duplo figurákat vár a Nemzeti Színház.

Tovább

Stand-up Express: folytatása következik

Február végén, a Godot Dumaszínházban mutatkozott be a Stand-up Express, vagyis magyar színpadra érkezett a nemzetközi humor. A stand up comedy hazai története során először lépett fel egy estén, élőben magyar, horvát és brit humorista, kizárólag angol nyelven.

Tovább

Kritikák

VÁGY. VAGY?

Vízkereszt vagy bánom is én vagy amit akartok vagy ...

Mi ez a Vágy? A kérdés valóban az. Mi ez a vágy? Viola, hajótörése után partra vetődve, ikertestvérét halottnak hiszi. Ő maga fiúnak öltözve próbál boldogulni, miközben furcsa hasonmásaként a fivére is partra vetetten bolyong Illíriában. Illíriában, ahol a sors szerelmet szerelemre halmoz... Miféle szerelem ez?


Dühös, zavart, kielégítetlen. Váratlan jön, és ugyanúgy megy. Illíria uralkodója, a tetovált hasú, testes Orsino herceg magából kikelve, fölháborodott monológban vallja meg az Olivia grófnő iránt érzett szerelmét, de nem kevésbé dühös a gyönyörű Olivia sem, mikor tudatosul benne, hogy beleszeretett a Cesariónak hitt Violába. Ebben a világban nincs mit kezdeni a szerelemmel. Nem elég racionális, nemelég kiszámítható érzelem. Dömötör András e.h. dühös előadást rendezett. Dühét remek ötletekbe, delíriumos szócsatákba, akrobatikus mozgássorokba, szürke porként ránk telepedő kétségbeesésbe és vad humorba fojtotta.

Az árnyaltan aránytalan mosószalon (díszlet: Antal Csaba) idegennek ható, mégis ismerős világot teremt. Méretes mosógépből vetődik partra a habokba burkolt, meztelen Viola, egy másik televízióként működik, miközben folyamatosan ki-be mászkálnak bennük, elbújnak bennük és előjönnek, mikor mi kell. Aki arra jár, bulizik ott kicsit, de legalábbis riadtan és elszántan iszik. Mégsem lesz jobb nekik. Megtelepszenek a mosószalon ócska műanyag székein, abban a közösségi térben, melyet máskor a herceg palotájának vagy Olivia szalonjának látunk. Az urak, a rokonságuk, a szolgáik testbeszéddel játsszák el a teret, ahol éppen vagyunk, és mi hiszünk nekik. Amolyan középosztályos itt a miliő, a szegényebbeknek is van pénzük, igaz, hajkurásszák is, de elég a napi agymosáshoz, a csömörhöz, és az abból fakadó szokott agressziót is fedezi. Szívnak és szívatják egymást, az egészet mégis belengi valami éteri. Az a shakespeare-i világrend, amely a maga gyilkos mivolta ellenére elhiteti velünk, ha igazság nem is, a létezés mélyén ott lapul valamifajta egyensúly. Dühös egyensúly.

Nádasdy Ádám Vízkereszt vagy bánom is én címmel fordította a művet, ragaszkodva a shakespear-i szándékhoz, vagyis ahhoz, hogy a cím egy hülyeség, mert a történet nem is vízkeresztkor játszódik. Az előadás eredetileg hosszabb titulust kapott: Vízkereszt vagy bánom is én vagy amit akartok vagy...(a három ponttal együtt) a két nyári bemutató között, Gyulától Szentendréig, valahogy lekopott. Kár, mert ebben volt benne leginkább az előadás. A modern Shakespeare-t fordító Nádasdy ebben a szövegében is mélyíti az eredeti mű mai jelentéseit. Bátorsága rejtőzködő, mellőzi a magamutogatást, viszont őrzi az értelmezés szintjeinek vibráló változatosságát. (Mária: Ez az! Száraz nekem a maga humora / Fonnyadi: Még beszélgessünk, akkor majd nedvesedik. / Mária: Reménytelen, a kezén érzem, hogy magának mindene száraz.. Na, vigye a kezét, mert kiszáradok én is.)

A száraz, életidegen vágy, az értelmezhetetlen, nyűggel megélt érzelem, az érthetetlen rabságba ejtő szerelem lökdösi egymáshoz az előadás szereplőit. Utolsó komédiájában, amely a Hamlet évében, 1601-ben született, Shakespeare vidáman keveri össze a szerelmet a halállal. Olivia bátyja nemrég halt meg, Viola halottnak hiszi az ikerfivérét ,,kedvest”, a történetszálak halált, az idegen férfitól való félelmet, kimondatlan testvérszerelmet rejtenek. Jóhiszeműen értelmezve a mai valóságot, ebben az előadásban a szerelem csupán tetszhalott. A lehetőség mindig ott van, hogy a kezdeti stádiumban olykor taszítóan idegennek ható vonzalom egyszer csak minden észérvet ledöntő életörömmé – azaz szerelemmé – alakul. (Ezt a lehetőséget jelezné a címből kikopott három pont is...)

A legtisztább képet Für Anikó Oliviája és Csuja Imre Orsinója mutatja. Olyan erőteljes figurákat hoznak, amelyek még a háttérben maradva is meghatározzák az előadást. Für kemény nőies Oliviájának lágyan tört szépsége tartja távol a végre megtalált érzelmet (mikor melyiket), Csuja lágyan hullámzó kontúrjai azt a kemény férfit rejtik, aki szintén tehetetlenül figyeli saját érzelmeit. A látványosan nagy lapot, nem túl szokatlanul, Hámori Gabriella Viola/Cesariója kapja. Él vele. Eljutott oda, hogy művészetének korlátait erénnyé alakítsa. Minden hangsúlya, gesztusa, mozdulata vonzóvá teszi. Képes arra, hogy az általa játszott fiúkarakter mögé ne a saját nőiességét, hanem a színpadi Violáét bújtassa. Ez a viola érzékeny, szerethető, összetett figura, alapjában az egész történetet vele követjük végig.

A vizsgaelőadását rendező Dömötör András egyik erőssége már most megmutatkozik: képes a végsőkig megnyerni az alkotótársait.(Persze, ez az alkotótársak erénye is.) Itt mindenki minden szerepet halálosan komolyan vesz. Gálffi László kicsit túlságosan is örül az elébe került karakternek. Ehhez talán a jelmezeket tervező Benedek Mari is hozzájárul, aki belement abba, hogy az addig visszafogottra formált Malvoliót, a szöveghez túlontúl ragaszkodva, egy szál rikító harisnyanadrágba bújtassa. Amúgy a ruhái a karakterek jelleméből nőnek ki. A szexi ,, kis feketét” Für Anikó Oliviája gyászában is proccul, társalkodónőként Kerekes Éva pedig életvidám humorral viseli.

A nemi szerepek eksztatikus keveredésében, amely semmivel sem kap nagyobb jelentőséget, mint azt a valóság diktálja, a Bolondot Pogány Judit adja. Az általa megformált alak muzikalitása az előadás költőiségét, a zenében is megmutatkozó elemeltségét mutatja. (A zenészek szintén komoly szereplői az előadásnak, figurából dolgoznak, a történet részeként – olykor – föl is rohannak a színpadra.) Az előadásból ugyanilyen jó értelemben ,,lóg ki” Kézdy György megbocsátó bölcsességgel formált Antoniója. Az ikertestvért játszó Haumann Máté visszafogott Sebastianja szép előjátéka az előadás befejezésének, a viszontlátás boldogságában ellenállhatatlanul föltörő, minden józan észt megkérdőjelező testvérszerelemnek.
Mire az előadás végére érünk, a színpadról már felénk indult a mosógépekből előhömpölygő fehér hab. Ugyanolyan, mint amelyik beborította Violát a partra érése után. Hab...hab...hab... mindent elönt a tenger úgyis. Akkor meg: mi ez a vágy?

Kállai Katalin
Forrás: Criticai Lapok

 
Küldje el ismerősének
Impresszum : Levél nekünk : Jogi nyilatkozat : Médiaajánlat
2003-2017. A jegyvilag.hu kiadója a H-Bit Kft. © Minden jog fenntartva!